
Dr. Gállné Gróh Ildikó meglátása szerint népdalaink bizonyultak a legjobb forrásnak. Nem véletlenül születtek ezek a művek, s időtállásuk bizonyítja értéküket is. Előnye még a programnak, hogy szorosabbra fűzi anya és gyermeke kapcsolatát. Egy éneklő édesanya sohasem feszült, és mindegy, milyen érzelmi indíttatásból énekel, fantasztikus hatással lesz a babára. Igazából a Ringató Program nem is a kicsiknek, hanem a „nagyoknak” szól. A felnőttek indirekt nevelése a cél. Mára néphagyományaink feledésbe merültek, és talán nem is tudjuk, milyen fontos dolog lenne ápolni őket, vagy hogy mennyi pluszt nyújthatunk ezzel. Gyakori kérdés, hogy várandós kismamák is járhatnak-e az órákra, illetve létezik-e alsó korhatár, mi is faggattuk erről Ildikót. A válasz abszolút megnyugtató volt, hisz nincs alsó limit. A kismama pocakjában lévő magzat három hónapos korától már hall, és a nagyon kicsi babák is nyugodtan, hisztik nélkül élvezik végig a harminc percet. Azt is megtudtuk, hogy a foglalkozások csak három év alatti gyermekeknek szólnak. Nehéz ilyenkor az elválás.
Persze léteznek különböző zenei óvodák, ám a doktornő féle intézményhez hasonló még nincsen. Ildikó elmesélte, 15 évvel ezelőtt kezdődött története, mikor saját fiával a karjában összeültek néhány anyukával, hogy népdalokat énekeljenek. A fia azóta felnőtt, de az igény megmaradt ezekre az összejövetelekre. Az elején rengeteget ingázott az ország különböző pontjai között, szeretett volna mindenhol megfelelni az igényeknek, ám hamar rá kellett döbbennie, egyedül nem bírja. Indított egy tanfolyamot, és a sikeresen végzetteknek köszönhetően mára már nem egyedül viseli ezt a hihetetlen felelősséget.
További info: www.ringato.hu
Utolsó kommentek